SMART: Célkitűzés Művészete Gyermekkorban

Észrevetted, hogy gyermeked vágyakozik?
Hogy törekszik rá: önerejéből elérjen valami Számára fontos és nagy dolgot?
Ugye nem szeretnéd, hogy a kezdeti nehézségek fennakasszák a megvalósítást?
Akkor eljött a TE időd! Így tudod segíteni ŐT, hogy elérhesse célját vagy céljait:
Először is nagy dolog, ha a gyermeked valami iránt őszintén elköteleződik és motiválttá válik, hogy TEGYEN is. Légy rá hát nagyon büszke!!!
De ne felejtsd el, hogy az eszköztára még nem vetekszik egy felnőtt emberével! Támogatásra van szüksége abban, hogyan érje el, amit szeretne. Ebben pedig úgy állhatsz mellette leginkább, ha vele együtt gondolkodva megtanítod neki, hogyan tűzzön ki jó célt maga elé. A pszichológiai kutatások szerint a SMART (mozaik szó: Specific, Measurable, Achievable, Relevant, Time-based) célokkal érhetünk el legjobb eredményt.

Specific: Legyen tehát a cél a minél konkrétabban meghatározott. Egy üres, ködös mondat (Én leszek a legjobb matekos.), sajnos inkább csak vágy marad, mivel nem jól megfogható. Amennyire csak tudjuk, pontosan határozzuk meg : mit, hogyan, hol, kiket bevonva válik majd megvalósíthatóvá a cél. Beláthatjuk, hogy mindezek végig gondolásához gyermekünknek szüksége lesz a segítő kérdéseinkre, jelenétünkre.
Measurable: Legyen a cél MÉRHETŐ : ez azért fontos, hogy gyermekünk lássa: jó irányban halad. A részeredmények elérése támogatja őt abban, hogy motivált maradjon végig az útján.
Achievable: A túl könnyen vagy túl nehezen elérhető célok egyaránt azt eredményezik- nem csak gyerekek, de felnőttek esetében is-, hogy csökken irántuk az érdeklődésünk. Érdemes tehát jól irányzott kérdésekkel olyan célhoz segíteni gyermekedet, ami elérhető számára, ugyanakkor kihívást is jelent a hozzá vezető út számára.
Relevant: A cél, amihez hozzásegíted gyermeked – lehet, hogy ez természetesnek tűnik- , de elengedhetetlen, hogy tényleg fontos, értékes, érdekes, releváns legyen. Hiszen ez az alapja, hogy elköteleződjön.
Time-bound: A célok időponthoz kötése azért hasznos gyermekednek, mert segíti őt, hogy célját a figyelmi fókuszában tudja tartani és ellenőrizhesse, halad-e felé.

BÁR A SMART CÉL NEM VARÁZSSZER, JÓ HA TUDOD:
A sikeres emberek közös jellemzője, hogy jó célokat tűznek ki maguk elé, megszerzik a céljukhoz vezető tudást, megtalálják a megfelelő módszereket, eszközöket.
ÉS HA EZ MÉG MINDIG NEM GYŐZÖTT MEG, AKKOR MÉG EGY ÉRV:
A jó célállítás indirekt hatása, hogy NÖVELI AZ ÖNBIZALMAT, AZ ELÉGEDETTSÉGET ÉS EZZEL PÁRHUZAMBAN CSÖKKENTIK A SZORONGÁST.
Szerintem ennyi elég, hogy időt és energiát fordíts rá, hogy megtanítsd gyermekednek!
ÉS SZERINTED?

( Ha nem boldogulsz itt kérhetsz segítséget: www.posztosreka.hu/szolgaltatasok/szulokonzultacio/

[]
Shopping cart
Your cart is empty
Let's start shopping!
Start shopping
0

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás