Az elménknek két fő feladata van: A figyelem és a gondolkodás. Mikor megszületünk és még nincsenek szavaink, színtiszta tudatosságban élünk: FIGYELÜNK.
Amikor megtanuljuk a szavakat és kombinálni kezdünk, akkor születik meg a belső monológ és a párhuzamosan végezhető feladatok. Mindenhez rengeteg belső energia kell és az elménk csak akkor tud pihenni igazán, ha kikapcsoljuk a gondolkodó üzemmódot és átállítjuk megfigyelőre.
De amikor a” feladatokban edzett elmét” megpihenésre késztetnéd, az úgy fog elkezdeni viselkedni, mint egy hiperaktív gyerek: csak nyargal össze vissza, csapong és nem képes a megnyugvásra.
Ezt a fajta féktelen elmét, Buddha egy nagyon kifejező képpel mutatta be: egy tomboló, vad elefántként, aminek SZÉTFORGÁCSOLÓDIK AZ EREJE! Ahhoz, hogy elménket tényleges, pontos, értékes munkára foghassuk : „ki kell pányváznunk”– elménket a lélegzetvételhez kötjük, így megtanítjuk megnyugodni. Amikor újra befogadóra kapcsol, akkor tudunk jól csatlakozni a jelenhez.