„Bezzeg”-gyereknek lenni nem könnyű

Biztosan mi is emlékszünk gyerekkorunkból azokra a bizonyos mondatokra, hogy „Bezzeg a szomszéd Pistike…..”. Észrevétlenül ezek a „Bezzeg”-gyerekek a családunk részei lettek: a „Bezzeg”-gyerek mindig ügyesebben tornázik, mindig szófogadó, csendben tud maradni, nyugton tud ülni, hogy csak néhányat említsünk – és az esetek többségében nagyon mérgesek tudtunk lenni rájuk.

Azonban ha levesszük a dühösség szemüvegét, és megfigyeljük „Bezzeg” Pistikét, rájöhetünk, hogy nem mindig könnyű a helyzete. Előfordul, hogy ő is fültanúja a „bezzegezésnek”, ami először talán még jól is esik neki, ki is húzza magát, azonban hosszú távon rengeteg negatív érzést okozhat.

  • Ha én vagyok a „Bezzeg”-gyerek, szeretni fognak a többiek? Netán kiközösítenek? Nem lesznek barátaim?
  • Mi lesz, ha egyszer nem sikerül valami, és nem leszek „Bezzeg”-gyerek? Szeretni fog anyu meg a tanító néni akkor is? Nekem sose szabad rossznak lennem? Pedig néha milyen jó a rossz gyerekeknek is…Rossznak néha sokkal könnyebb lenni, nem kell odafigyelni, hogy mindent jól csináljak…
  • Mi lesz, ha egy másik iskolában már nem én leszek a „Bezzeg”-gyerek? Mi van, ha van „Bezzegebb” gyerek tőlem?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kerülhetnek előtérbe, gyakran tudattalanul is. Észrevétlenül megágyazhatunk egy jövőbeli maximalista, teljesítményorientált attitűdnek, akár önértékelési problémának, szorongásnak, félelemnek.

Természetesen sokkal könnyebb az élet egy szófogadó mintagyerekkel, aki jó tanuló, jó sportoló, minden tanár kedvence. Azonban szülőként nagyon fontos, hogy a gyereknek ne tanára, edzője, „bírája” legyünk, hanem csak egyszerűen a szülő, aki ott áll mellette akkor is, ha ő az osztályelső, és akkor is, amikor éppen nem sikerült valami.

Fontosak a keretek, szabályok, visszajelzések, azonban még fontosabb, hogy egyensúly teremtsünk, azaz kihangsúlyozzuk, hogy örülünk a jó teljesítményének, azonban őt saját magáért szeretjük „bezzegségtől” függetlenül…