Pillanatkép

Biztosan velünk is előfordult már, hogy valami miatt stresszesek voltunk, az idegesség, szorongás érzése teljesen a kontrollvesztettség érzetét erősíti.

Hogyan tudjuk ezt legyőzni? Mi az, ami csillapíthatja ezt az érzést?

Ilyen helyzetben tud segíteni ez a gyakorlat, és akár a kisebbek is könnyen el tudják sajátítani:

  • Először álljunk meg egy pillanatra, tegyük ki a STOP-táblát, nézzük meg az adott helyzet pillanatképét.
  • Ezután nézzük meg aprólékosan, milyen tárgyak, dolgok vannak a környezetünkben, milyen formájúak, milyen színük van! Próbáljuk annyira megfigyelni őket, hogy szinte akkor is fel tudjuk idézni őket, ha becsukjuk a szemünket!
  • Ezután csendesedjünk el, és figyeljük meg, milyen hangok vannak a környezetünkben: vannak-e madarak, autók, emberek? Milyen hangokat tudok kiszűrni a zajból?
  • Majd csukjuk be a szemünket, engedjük, hogy felidéződjön környezetünk minél pontosabb látványa, figyeljük meg, milyen hangokat hallunk még, ezután figyeljük meg, milyen érzés van a talpunkban, milyen felületen állunk, vagy éppen hol ülünk, milyen érzete, milyen felülete van a talajnak, széknek,…
  • Végül pedig irányítsuk a figyelmünket a hasunkra. Fókuszáljuk az összes figyelmünket a hasunkban lévő érzetekre, hogy milyen érzés például, amikor a levegőt a hasunkba vesszük. 10-15 lélegzetvétel után pedig nyissuk ki a szemünket.

A környezet minél aprólékosabb megfigyelése, illetve a lélegzetvétel követése, a hasra fókuszálás nagyon sokat tud segíteni, hogy adott helyzetben némileg meg tudjunk nyugodni.

Próbáljuk ki, ha épp szükségünk van rá!