Amikor egy gyermek a világra érkezik, keveset tud magáról elárulni. Még nincs birtokában annak a közös nyelvnek, melyet a környezetében élő felnőttek már nagy gyakorlattal képesek használni. Teste pici, törékeny. Gondoskodásra szorul, önállóan életképtelen lenne.
Együtt jár-e ez azonban azzal, hogy a megszületett csecsemő nem okos? Mi, „buta” felnőttek sokáig saját mércénkkel próbáltuk mérni az újszülött agyi képességeit, így az „okos” kis csecsemő komplex értelme rejtve maradt előttünk. Az új technikai eszközök azonban megnyitották előttünk az eddig zárt kapukat.
A csecsemő agya természetes módon tudja, hogyan szerezze meg a külvilágból azokat az információkat, tapasztalatokat, amelyekre szüksége van, és hogyan zárja ki mindazt, amely az adott időszakban csak túlterhelné. Gyermekünk gondolkodása egymásra épülő elemekből áll. Nem mindegy azonban, mikor melyik információkockát próbálja beépíteni gondolatvárának rendszerébe.
Bár a korai fejlődés nem minden aspektusa igényel külön erőfeszítést a gyerektől (például látásélességének fejlődése),a gyermek mégis aktív résztvevője kell legyen saját fejlődésének. Érzékeny korszaknak nevezzük azokat az időszakokat, amelyek különösen meghatározóak lehetnek a gyerekek fejlődésében. Ezekben a korszakokban a megfelelő élettapasztalatok minősége tartós hatást gyakorolhat a gyermek további értelmi gyarapodására.
De hogyan is gondolkodnak gyermekeink?
A gyerekek agya, ahogy már említettük, előhangolt a tanulásra, különböző tudásanyag megszerzésére. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy elvárhatjuk tőlük, hogy mindent megértsenek és helyesen alkalmazzanak, amit elmondunk, adott esetben megmutatunk nekik. Agyuk egyszerűen még képtelen erre. Mi az, amit azonban magasabb szinten művelnek a legtöbb esetben, mint mi felnőttek? – A fantáziájuk használata. Ráadásul pici elméjük sokszor véti még azt a hibát, hogy fantáziaképeiket nem tudja megkülönböztetni a valóságtól. Ez a „mágikus gondolkodásmód” és a vele karöltve járó fantáziahazugságok a gyerekeket nagyjából hat éves korukig kísérik. Ekkorra gyakoriságuk lecsökken, könnyebben választják el álmodozásaikat a realitástól.
Ebben az időszakban már egyre többször hallják és próbálják magukévá tenni azt a gondolatot, hogy ők már „nagyfiúk” vagy „nagylányok”. Ne essünk bele azonban abba a hibába, hogy felnőttökre jellemző felelősségtudatot várunk el tőlük – hiszen ők még mindig csak kisgyerekek, akik a felnőttek irányítása mellett próbálják elsajátítani az élet szabályait.
Iskoláskorba lépvén a gyerekek rövid- és hosszú távú memória terjedelme is nő. Mindemellett már képesek olyan információrendező stratégiák megalkotására és használatára mellyel megkönnyítik önmaguk számára a tanulás folyamatát. Mentális műveletek elvégzésére válnak képessé: a tárgyakat és cselekvéseket tudnak fejben összerakni, szétválasztani, sorba rendezni vagy akár átalakítani is. Már nem esik nehezükre a szabályok megértése és alkalmazása sem.
Ha felületesen szemlélnénk, úgy gondolhatnánk, hogy serdülő korra az agy csaknem teljesen kifejlődik. Ez azonban korán sincs így, valójában még jelentős változások mennek végbe gyermekünk fejében. Bár agyuk (és testük többi részének) fejlődése erős hangulatingadozással jár, 12 éves kor után a gyerekek gondolkodásában szerepet kap a problémán belüli lehetséges logikai megoldások módszeres vizsgálata. Lelkesen érvelnek, saját véleményt alakítanak ki környezetükről, szüleikről, kultúrájukról és általában mindenről. Elindulnak a felnőtté válás rögös útján.
Kísérjük őket türelemmel és megértéssel, támogassuk őket egy elég jó értékrendszer kialakításában. Ne feledjük, nehéz életszakaszt kell megélniük, melynek végén önálló életük döntései várják majd őket!