Létezik egy indián mese arról, hogy minden gyerek úgy születik, hogy két farkas él benne. Az egyik a félelem, a másik pedig a bátorság, boldogság, magabiztosság farkasa. Amikor a kis indián megkérdezi a bölcs öregtől, hogy melyikük fog győzni, a válasz így hangzik: „Amelyiket eteted”
Úgy gondolom, ez a tanmese a mai modern civilizációban is nagyon sok fontos dolgot közöl számunkra. Elsősorban azt, hogy félelmek mindenkiben vannak, amelyek létezését el kell fogadnunk. Gyerekeknél gyakran előfordul, hogy félnek a szörnyektől az ágy alatt, félnek a sötétben, akár a szellemektől, stb. Ezekben az esetekben sokszor hiába mondjuk nekik, hogy márpedig szörnyek nem léteznek, a sötétben nincs semmi félelmetes, a félelem általában ettől nem szűnik meg, hanem előfordul, hogy áttevődik inkább egy valóságos állatra, helyzetre, akár átfordul testi tünetbe.
Mégis mit tehetünk?
Elsősorban nagyon fontos, hogy ELFOGADJUK félelmüket. Tudomásul vesszük, hogy létezik a félelem érzése, és igyekezzünk a „másik farkast” etetni.
A bátorság, boldogság, magabiztosság alapja az önbecsülés, a pozitív énkép kialakítása.
Nagycsoportos óvodások körében végeztek vizsgálatot, ahol kis zászlócskák helyettesítették az „én”-t és a „nem én”-t, majd jó és rossz tulajdonságok felsorolásánál kellett felmutatniuk azt a zászlót, amelyet az adott tulajdonság esetén igaznak éreznek. Már itt megfigyelhető volt, hogy a gyerekek igyekeztek több pozitív jelzőt kiválasztani, és a kutatók szerint az önbecsülés gyökerei már gyerekkorra visszavezethetők.
Hogyan tudjuk építeni a pozitív énképet, az optimális önbecsülést?
- Családi címkék mellőzése: sokszor előfordul, hogy a gyerekek viselkedése, kinézete alapján „családi beceneveket, szállóigéket” ragasztanak rájuk, gyakran negatív esetben a cselekedetük helyett a gyereket minősítik. Ez a gyerek „rossz”, „lassú”, „mindigis gyenge volt”, „ügyetlen volt mindig”. Ezek a szállóigék, mondások sajnos önértékelésükbe, énképükbe is beépülnek. Ezért nagyon fontos, hogy kis különbségnek tűnik ugyan, azonban ahelyett, hogy azt mondjuk „rossz vagy”, inkább így fejezzük ki magunkat: „ezt most rosszul csináltad”. Fontos, hogy pozitív megerősítésként hozzátehetjük: „legközelebb majd jobban odafigyelsz”, stb.
- „Azonosulási modellek” megítélése: gyakran megesik, hogy a szülők elválnak, és a másik félről meglehetősen negatív véleményüket a gyerek előtt is hangoztatják: „az a lúzer apád”, az a „felelőtlen anyád”. Ezek az értékítéletek a gyermek tudatos és tudattalan azonosulási folyamatát is befolyásolják, hiszen szüleinktől örököljük mintáinkat, ezáltal önbecsülésükre negatív hatással lehet, ha éppen azzal a szülővel szeretne azonosulni, akiről negatív véleménnyel vannak.
- Meg kell említenünk az ún. „helikopter” és „hóeke” szülőket is. A szakirodalom „helikopter” szülőknek nevezi azokat a szülőtípusokat, akik már felnőtt gyermekük felett is folyton ott „köröznek”, és nem hagyják, hogy egyedül küzdjenek meg kihívásaikkal, hanem egy állandó kontrollt, féltést, aggódást, sokszor érzelmi függést gyakorolnak gyermekeik felett. A „hóeke” szülők pedig a háttérben tevékenykedve, gyermekük előtt haladva minden akadályt elgördítenek, hogy gyermeküknek ne kelljen megküzdeni velük. Mindezeket jó szándékkal teszik, azonban sokszor nem is sejtik, hogy az önálló, saját sikerélményt elvéve, mennyire gátolják gyermekük önbecsülésének fejlődését.
Fontos megjegyeznünk, hogy a túlzott pozitív önbecsülés is lehet káros, amit a környezet állandó – gyakran indokolatlan – pozitív visszajelzése idézhet elő. Ilyenkor ugyanis előfordulhat, hogy a tágabb társas közeg nem ezt jelzi vissza, kirekeszthetik.
Egy nagyon egyszerű gyakorlat segíthet a pozitív önbecsülés építésében, és már kisebb korban is jól tud működni, ez pedig az ún. Kihívás- füzet.
Elkészítünk egy néhány oldalból álló füzetet, és közösen kitalálunk egy olyan tevékenységet, amit 7 napon keresztül minden nap meg fog csinálni. Ez lehet egy kisállat etetése, valamilyen kívánatos szokás kialakítása, és minden nap, ha sikerült, egy matricát ragasztunk az adott oldalhoz. Fontos, hogy a gyermekkel közösen találjuk ki a kihívás célját, és a gyermekkel megbeszélve, közösen ragasszuk be a matricát annak függvényében, hogy sikerült-e betartani, amit megbeszéltek. Ez nagyon könnyű, motiváló tud lenni a gyermeknek, illetve ha sikerült, valamilyen apróbb ajándékot is kaphat a kitartó munkájáért 🙂
Jó gyakorlást mindenkinek! 🙂
(Kép forrása: Pinterest)