Sztárolt gyerekek és a kudarctűrés


Egy szülő számára a gyermeke egy csoda, mindenben a legjobb, legszebb, legfantasztikusabb. Ez így is van rendjén.
Gyakran azonban a nevelés során ezt az érzésünket direkt közvetítjük gyermekünk számára, azaz mindent csodálattal figyelünk, amit gyermekünk csinál, legyen az egy felöltözés vagy színezés.
A gyermek számára nagyon fontos a pozitív visszajelzés, azonban nem mindegy, hogy ezeket a dolgait egy veleszületett képességként dicsérjük meg, vagy pedig az erőfeszítést emeljük ki, amit azért a dologért tett.
Nézzük meg, mi zajlik le benne, ha a dicséret a képességekre irányul:

  • Te vagy a legszebb! 
  • Te vagy a legügyesebb!
  • Te vagy a legokosabb!

Ezután a gyermek, ha közösségbe kerül, észreveszi, hogy vannak rajta kívül is nagyon szép gyerekek. Előfordul, hogy a tanító néni az osztálytársát dicséri meg. Illetve azzal is szembesülhet, hogy valami nem sikerül elsőre. Mi játszódik le benne ilyenkor?
Hangosítsuk ki a gondolatait:

  • Most akkor Anyu nem is mondott igazat, amikor azt mondta, hogy én vagyok a legokosabb gyerek a világon?
  • Mi van, ha Anyu rájön, hogy nem is én vagyok a legjobb gyerek a világon?
  • Veszélyes kipróbálni dolgokat, mert akkor csalódást okozhatok Anyunak, ha nem sikerül… ( Vagy éppen erőmön felül kell teljesítenem, hogy minden tökéletes legyen, és Anyu szeressen)

Ezek persze tudattalanul, sokszor csak érzések formájában jelennek meg a gyerekeknél. Ráadásul a szülők igyekeznek a modern nevelési módszereknek minél jobban megfelelni, minél jobb szülővé válni, ezért gyakran elkövetik azt a hibát, hogy gyermekük felé nem támasztanak elvárásokat, sokszor még azokat a dolgokat is megteszik “szeretetből”, amikre a gyerek önállóan is képes lenne. Ezáltal azonban azt erősítik bennük, hogy jobb, ha nem próbálják meg, Anyu úgyis jobban tudja… Később pedig az iskolában is hajlamos lesz kihátrálni a feladathelyzetekből, versenyszituációkból, valamint azt vehetjük észre, hogy kudarc esetén összeomlik.
Mit tehetünk szülőként?

  • Reális dicséretekkel jelezzük vissza gyermekünknek a sikereit, azaz ne a képességet, hanem az erőfeszítést dicsérjük! (Pl. Nem ügyes vagy, hanem ügyesen, kitartóan megcsináltad ezt a feladatot)
  • Életkorához képest várjuk el azokat a dolgokat, amiket már önállóan meg tud csinálni, és ne csináljuk meg helyette (Pl. 7 évesen már ne mi pakoljuk e a játékait )

Szülőként nagyon nehéz nem maximalista módon hozzáállni a neveléshez, hiszen a különféle médiatartalmak folyamatosan egyfajta nyomást helyeznek a szülőkre, hogy milyennek is kellene lenniük.
Azonban a legfontosabb szabály, és ha ezt betartjuk, akkor igazából jól csináljuk:
Nincs tökéletes szülő, ahogy tökéletes gyerek sem. Legyünk “elég jó” szülők, és akkor a gyerekünk egy boldog “elég jó” gyerek lesz 🙂