Látod megad előtt?
A gyereked játszik a szőnyegen: éppen garázst épít nagyban a kisautóinak. Közben daruzik, brümmög halkan vagy hangosan motyog is hozzá. Egyszer csak hangosan kikiált a játékból:
-ANYU! GYERE!
És akkor a fejedben elkezdi tekerni a mókuskereket a „DEMÉGEZTISMEGKELLCSINÁLNOM” nevű mókuska. Már kiáltasz is vissza: „Pillanat!”, „Várj egy kicsit!”, „Nem sokára, csak még…” vagy „ Most nem tudok!” .
És a gyerkőc, akinek igénye lett volna az anyukájára: mert valami fontosat akart megosztani veled, mert azt akarta, hogy részese légy a világának, az élményének… megtapasztalja, hogy ő nem elég fontos…
Nem azzal van gond persze, ha ez egyszer-egyszer előfordul- hiszen tényleg vannak olyan helyzetek, amikor nem tudunk azonnal rendelkezésre állni. De nagyon fontos, hogy mérlegelj, mert:
„A házimunka megvár, de a gyerekkor elmúlik!”
Azt gondolhatnád, hogy ez apróság, és a gyerek igazából jól eljátszik egyedül is…. De ennél sokkal többről van szó.
Seligman kutatásai rámutattak, hogy néhány negatív impulzus meggyőzhet minket arról, hogy minden rosszul áll és tehetetlenek vagyunk!
Most képzelj el egy pockot, akit egy dobozba tesznek, majd a doboz tetejét lezárják egy üveglappal. Mi fog történni? A pocok egy ideig próbál majd kijutni a dobozból, de egy idő után feladja… sőt, ha egy másik alkalommal nyitott tetejű dobozba teszik: meg sem próbál kimászni onnan…
Hogy néz ki ez ami helyzetünkre vetítve? Mi a 3 ok, amiért ne halogasd, ha játszani hív a gyereked?
-
Mert különben megtanulja, hogy Ő NEM FONTOS.
-
Mert különben NEM PRÓBÁL MAJD KAPCSOLÓDNI VELED.
-
Mert különben NEM TUD MAJD HOZZÁD FORDULNI SEM ÖRÖMÉBEN, SEM BÁNATÁBAN.